Ami biztos, hogy ebben a világban egyetlen ember sem néz ki hagyományosan, duplikálva van az orruk, a fejük, a szemük vagy épp a nyakkendőjük. Ez a fajta kettősség az, amire a Karinthy idézet is utal. Mindent megmutat egyszerre, anamorf formákkal jeleníti meg őket az alkotó, ahol feltűnnek Picasso kubista alakjai és Chagall torzói is. A filmes popkultúrális utalásait pedig ember legyen a talpán, aki mindet megtalálja: Tarantino, Hitchcock, Chaplin és a legmenőbb akciófilmek (Predator, Konvoj, stb). Résen kell lenni, minden egyes képkocka önmagában is egy vizuális műalkotás. A szereplők is az animációs technika szimbólumai, Mimi, a szuperhajlékony kaszkadőrlány, aki szinte már repülni is képes, illetve a kétdimenziós figura, akinek anyja 3D-s, apja 1D-s vonal volt. A különös, hogy ebben a világban ez egyáltalán nem különös. A nemzetköziség legszínesebb palettáját állítja elénk, olasz, francia, magyar, spanyol, orosz helyszínek, múzeumok, festmények, nyelvek: igazi kulturális orgazmus. A látvány mellett pedig nagyon érdemes kiemelni a történetet is, hiszen egy olyan sztorit konstruál az egyébként népnevelőként működő tárlatvezetés köré, ami önmagában is egy korrekt forgatókönyv lenne.
Mi lett a zsaruval? A maffiával? A csapattal? És Rubennel? vanilka_lilka 2020. augusztus 21., 09:07 Igazi többször nézős film, nekem főleg azért, mert elsőre nagyon idegenkedtem a rajzstílusától, viszont azért is, mert annyi apróság van benne, meg annyi előjel és utalás a végkifejletre, ami csak többedik nézésre tűnik fel! Valaki olyannak, aki szereti a művészetet, igazi kincskereső játék, mert tele van festményekkel, a megnevezetteken túl is rengeteget belecsempésztek a háttérbe vagy beállításokba. Nagyon különleges kotyvalékot kapunk, ahogy a nyomozós-krimis-kalandos történethez hozzáfűzték a művészetet és a pszichológiai szálat, megfűszerezve az ezerszínű animációval (és a szuper kreatív zenékkel, ne felejtsük ki! ) Szinte soha nem lehet eldönteni, hogy meddig húzódik az álom/rémálom és hol kezdődik a valóság. Mintha végig Ruben tudatalattijában járkálnánk, amit furcsa figurák és képtelen képek népesítenek be, és amiről soha nem tudjuk, melyik pillanatban változik lázálommá. nagydviktor 2018. december 30., 21:35 A Ruben Brandt, gyűjtő szinte kötelező darab bárkinek, aki szereti a képzőművészetet, a populáris kultúrát és/vagy az animációs filmeket, emellett meg a mostanában készült egyik legfontosabb "magyar film".
Az a Britney Spears feldolgozás miatt meg duplán fogom a fejem…Ennek az egésznek semmi értelme nem volt. Sister 2019. február 11., 20:58 Az animáció, a zenék és a történet döbbenetesen profi. Imádtam az összes képzőművészeti utalást, érdemes lenne valamennyit listába gyűjteni! Az ijesztőbb részeket képtelen voltam nézni – ilyenkor a tesóm szólt, hogy csukjam be a szemem. A vége, a csigával egy egész gondolatmenetet indított el bennem – számtalan olvasata lehet a filmnek! virezma 2018. november 25., 22:40 Hát HŰ meg HÁ! Ez a film világszínvonalú, műalkotás a szó minden értelmében. A zene és a képi világ egyaránt lenyűgöző, a sztori kalandos, a karakterek szórakoztatóak, a színészek (hangok) fantasztikusak. Igazi kincses bánya az utalásokra vadászóknak. A vége mondjuk kicsit oda lett csapva, de legalább nem lett közhelyes. Irány a moziba be! Janus 2020. július 6., 22:29 Gyönyörűen megrajzolt, remek neo noir thriller. Remek film, amit egy pillanatig sem untam. De a vége után maradt egy kis hiányérzetem.
A Ruben Brandt, a gyűjtő című magyar animációs film alkotója szerint a hangulat sokkal fontosabb az események logikus láncolatánál, ezért csapatával főleg az atmoszférateremtésre helyezték a hangsúlyt. A filmjük látványvilága nagyjából három főbb vizuális élményforrásból táplálkozik: Picasso kubista korszaka, Chagall álomszerűen amorf figurái és az amerikai streamline art deco formatervei. E három vizuális nyelv együtthangzójával teljesen egyedi látványvilágot sikerült teremteniük. A karaktereknek a legritkább esetben van antropológiai szempontból megfelelő számú szeme-szája-orra vagy akár feje, de ez ebben a sajátosan bizarr világban a legkevésbé sem zavaró. A papírból kivágott két dimenzióban mozgatott díszletek remekül együtt élnek a háromdimenziós figurákkal. Sőt, a vizuális zsánereket merész módon keverik az alkotók, nem beszélve a magas- és popkultúrális utalások egész soráról. Az egyik jelenetben egy Cold War Bar nevű elegáns bárban találkoznak a hőseinket üldöző nyomozók. A fekete bárénekesnő Britney Spears Oops I did it again című slágerét búgja, az exszovjet kémek pedig vodkába lógatják az orrukat Georg Grosz két háború közötti karikatúráinak modorában.