Barátok Közt Most Nézd Újra
- De mit ér neked, Vitézem, Egy gyenge rozmaringszál? Szentségtörő kezeknek Zsákmánnya lesz az úgyis. - Szebb egy virágos akász. Tovább is él ez annál. Nékem télbe is egy zöld koszorú fedi Békés homlokomat, bár ha letépi is A rablásra szokott nép, Mást függeszt oda kedvesem. Mert a cél csak az, ott hogy koszorú legyen. Ákászod se soká tarta, barátom, az Nincs már: a barom ember Kártékony keze törte le. A természet ugyan vátig erőlködött Sarjadztatni letört címedet; azt viszont Bosszújára barátod Védjének, lepocsíkolák. Örök valóság! engedelem legyen Szent tisztaságú fényed elött nekem, Hogy égi díszem ellenére Részt veszek a nyomorúlt világi Történetekben. - Szent seregek! kiket A nagy dicsősség elragadott, örök Esméretünk felséges útján Ily alacson lebocsátkozásért Ne feddjetek meg. - Még csecsemőkori Lélek barátom! mennyei célra nyílt Pályádat egy kevés időre Hogy zavarásba hozom, bocsáss meg. Jövel, tekintsünk vissza, ez otthagyott Kis bolyra. - Nézd, mint gyötri magát amaz: Rakásra mit gyüjthetne.
Zeneszerzők – Wikiforrás
Vizes fehérneműinkre ráhúztuk a ruhákat, és kissé dideregve vágtunk neki az aznapi túrának. Nemsokára elmentünk ugyanoda egy délután. Ez volt a baj. A mi áhítat-helyünk már nem volt meg. Gyerekek csivitelését hallottuk. És mit láttunk? A borzongó tisztelet helyett, amivel mi néztük a sötétzöld örvényt, a 8-10 éves gyerekek fentről bele ugráltak, kiúsztak, kimásztak, és ezt tették újra, meg újra, hangosan viccelődve, egymást biztatva. A túlparton felnőttek napoztak, csevegtek. A nap is másképpen sütött. Se varázslat, se ragyogás, semmi abból, ami a miénk volt. Néztük a gyerkők ügyességét egy darabig, aztán fölszálltunk a hűséges csikókra, és mélabúsan, karikáztunk visszafelé, a folyó mellett egyre lejjebb. A polje után egy kis templomnál lekanyarodó kihalt úton értük el megint a vizet. Szélesebb volt, szelídebb, nyugodtabb. Tapicskoltunk kicsit a sekélyben, tűnődtünk, hogy hová tart a folyó, meg hogy milyen az élet. Eljött a hazautazás. Zokogtam kilométereken keresztül. Aztán megvigasztalódtam.
Négyzet formájú kertek rejtélyes ágbogán, harkálykopogásos erdők napvillogása közt, Bach-zenében, ha egy másodpercre kihagy a cembalo pedál-lélegzete. Minden ösvény ismerjen rád, és nyomodban nyugodjék meg a por, az átforrósult kősziklák, a sivatagi kaktuszok közt ágáló, hatalomvágy verte részegek. Zuhantában torpanjon meg a sérült meteor. És váljék újra műhely a világból. Csak szeress benne lenni, ez itt a rendelésed. Idézetek versfordításaiból [ szerkesztés] John Keats: A dombtetőn megálltam egy napon A dombtetőn megálltam egy napon, hűs volt a lég és nyugtató nagyon: a bimbók, nyújtogatva már alig lebiccenő, parányi száraik csapott ivű, finom levélhegyét, még őrizték a hajnal ékszerét, mit az zokogva szertepergetett. Az égi kék mezőn a fellegek, akár a gyapjavett, habosfehér juhnyáj, aludtak; míg aztán a szél egy nesztelen kis neszt a lombra csent, talán csak mélyet sóhajtott a csend, mert a gyepen se volt az átható árnyak között a mozgás látható. Robert Browning: Ifjúság, művészet I.
Bartok közt most nezd újra free
- Bartok közt most nezd újra na
- Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH): az adatvédelmi reformmal kapcsolatos állásfoglalások – eGov Hírlevél
- Rtl most nezd ujra barmikor baratok koezt
- Fejtámlára szerelhető autós tablet tartó
- Varga Izát teljesen új élet várja a színésznőt a Barátok közt után - Blikk Rúzs
- Bartok közt most nezd újra youtube
- Bartok közt most nezd újra 3
Egy kis tisztás helyen megálltunk nézni a reggelt, és mélyen lent, mintha egy szakadékba néznénk, megpillantottuk a folyócskát. Sebesen, táncolva, bucskázva, csillogva jött a Szavica. Jobb kéz felőli oldalon egy, mondjuk, kunyhó méretű szikla állt az útjában, ezért itt, a szikla tövében mély, sötétzöld, forgó örvény keletkezett. Borzongva találgattuk, milyen lenne beleugrani. A mélyből visszaáramló víz éles kanyarral kerülte ki sziklát, és a másik oldalon a fák kilógó gyökerei, letört ágak, kövek és talaj görgeteg közt talált utat. Szemben, a kanyar sekély oldalán ragyogó fehér kövek pompáztak, a vízben nagyobbak, a parton kisebbek, szép kis kedves tanyázó helyet alkotva. De egy lélek sem volt az egész környéken. Sem emberi hang, de még az autók zúgása sem hallatszott. Ilyen csendet élt meg Petőfi a Tisza parton, gondoltam. Ám ez még annál is nagyszerűbb volt. Valami varázslatos volt az egészben. A kora délelőtti nyugalomban, az erdő sötétje, és a víz felett ragyogó napsugárzás kontrasztja okozhatta, - valami áhítat volt a levegőben.