Vasárnap délben 5 fős családi ebédhez előző nap délelőtt foglaltunk asztalt, keresgélni kellett de még találtak, tehát időben kell foglalni. A felújítás előtt voltam itt utoljára, a jelenlegi belső tér modern de hagyományossal kevert, hangulatos. Szinte minden asztalon foglalt tábla volt érkezésünkkor. Fél 1re szinte teltház volt. 2018. augusztusban, családjával (gyerekekkel) járt itt Értékelt: 2018. augusztus 24. Az ittjá alapján választottam ezt a helyet. Augusztus 20-án vacsoráztunk a családdal ebben az étteremben. Általában ilyen időszakban foglalás nélkül, ne is próbálkozzon az ember bejutni. Mi előre gondolkodtunk és lefoglaltuk 3 nappal előtte. Az étterem kiszolgáló személyzete kedves, mosolygós, és a kiszolgálás is aránylag gyors a nagy tömeghez képest. Az ételek inkább hagyományos, magyaros jellegűek, és óriási adagot tartalmaznak. 2018. júniusban, családjával (gyerekekkel) járt itt Értékelt: 2018. június 24. - 1 látogató hasznosnak vélte Az ittjá alapján választottam ezt a helyet.
A Vendéglő a Régi Hídhoz rendszeresen rendez nagy sikerű tematikus napokat, mint a Csülök napok és a Betyár napok, ezekre feltétlenül érdemes asztalt foglalni. Az étterem tökéletes helyszíne lehet céges és családi rendezvényeknek, a befogadó képessége 70 fő. Szolgáltatások: terasz, étel elvitelre, fél adag, vegetáriánus ételek, gyerekszék, légkondicionált, akadálymentes, kutya és cica bevihető. Hétfő: 11:30 - 23:00 Kedd: 11:30 - 23:00 Szerda: 11:30 - 23:00 Csütörtök: 11:30 - 23:00 Péntek: 11:30 - 24:00 Szombat: 11:30 - 24:00 Vasárnap: 11:30 - 23:00 készpénz visa visa electron cirrus maestro mastercard Forrás: Fizetett hirdetés Még több Üzlet Szegeden Sunrise Thai Masszázs A Sunrise Thai Masszázs Szalon Szegeden nyugodt, harmonikus környezetben segít Önnek az ell... Dóm Patika Gyógyszertárunk a Dóm Patika Szeged belvárosában az Oskola u.
Bízunk benne, hogy miután megtekinti étlapunkat, személyesen is ellátogat éttermünkbe, ahol megízlelheti és élvezheti a hagyományos magyar konyha ízeit, csodáit. Elérhetőségek: Cím: 6720 Szeged, Oskola u. 4, Weblap: Email: Telefon: 06 (62) 420-910 Facebook oldal: Nyitva tartás: Minden nap 11:30-23:30 Vendéglő a Régi Hídhoz étlapja Szolgáltatások: Szabadtéri ülőhelyek Asztalfoglalás lehetséges Elvitelre étel összeállítása Fizetési módok: Készpénz Bankkártya SZÉP kártya Térkép: Képek: (A képek forrása: Google képgaléria)
HU | EN | DE Régi Híd Vendéglő Szeged Elérhetőségünk: 6720, Szeged, Oskola utca 4. Asztalfoglalással kapcsolatban kérjük a 62/420-910 -es telefonon érdeklődjön. Nyitvatartás: Minden nap 11:30 - 23:00 -ig (konyha nyitvatartása 11:30 - 22:00 -ig) Helyben fogyasztás esetén 10% szervíz díjat számítunk fel.
2012 - Vendéglő a Régi Hídhoz © Minden jog fenntartva Honlap fejlesztés, keresőoptimalizálás