Vörösmarty Mihály Gondolatok A Könyvtárban
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt, Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma, Oly fényes elmék a sár fiait A sűlyedéstől meg nem mentheték! Hogy még alig bír a föld egy zugot, Egy kis virányt a puszta homokon Hol legkelendőbb név az emberé, Hol a teremtés ősi jogai E névhez "ember! " advák örökűl – Kivéve aki feketén született, Mert azt baromnak tartják e dicsők S az isten képét szíjjal ostorozzák. És mégis – mégis fáradozni kell. Egy újabb szellem kezd felküzdeni, Egy új irány tör át a lelkeken: A nyers fajokba tisztább érzeményt S gyümölcsözőbb eszméket oltani, Hogy végre egymást szívben átkarolják, S uralkodjék igazság, szeretet. Hogy a legalsó pór is kunyhajában Mondhassa bizton: nem vagyok magam! Testvérim vannak, számos milliók; Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bármit akarsz. Ez az, miért csüggedni nem szabad. Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit Agyunk az ihlett órákban teremt. S ha összehordtunk minden kis követ, Építsük egy újabb kor Bábelét, Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
Eduline.hu
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt, Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma, Oly fényes elmék a sár fiait A sűlyedéstől meg nem mentheték! Hogy még alig bír a föld egy zugot, Egy kis virányt a puszta homokon Hol legkelendőbb név az emberé, Hol a teremtés ősi jogai E névhez "ember! " advák örökűl – Kivéve aki feketén született, Mert azt baromnak tartják e dicsők S az isten képét szíjjal ostorozzák. És mégis – mégis fáradozni kell. Egy újabb szellem kezd felküzdeni, Egy új irány tör át a lelkeken: A nyers fajokba tisztább érzeményt S gyümölcsözőbb eszméket oltani, Hogy végre egymást szívben átkarolják, S uralkodjék igazság, szeretet. Hogy a legalsó pór is kunyhajában Mondhassa bizton: nem vagyok magam! Testvérim vannak, számos milliók; Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bármit akarsz. Ez az, miért csüggedni nem szabad. Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit Agyunk az ihlett órákban teremt. S ha összehordtunk minden kis követ, Építsük egy újabb kor Bábelét, Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből S most a szabadság és a hősi kor Beszéli benne nagy történetét. Hűség, barátság aljas hitszegők Gunyáiból készült lapon regél. Irtózatos hazudság mindenütt! Az írt betűket a sápadt levél Halotti képe kárhoztatja el. Országok rongya! könyvtár a neved, De hát hol a könyv mely célhoz vezet? Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e A könyvek által a világ elébb? Ment, hogy minél dicsőbbek népei, Salakjok annál borzasztóbb legyen, S a rongyos ember bőszült kebele Dögvészt sohajtson a hír nemzetére. De hát ledöntsük, amit ezredek Ész napvilága mellett dolgozának? A bölcsek és a költők műveit, S mit a tapasztalás arany Bányáiból kifejtett az idő? Hány fényes lélek tépte el magát, Virrasztott a sziv égő romja mellett, Hogy tévedt, sujtott embertársinak Irányt adjon s erőt, vigasztalást. Az el nem ismert érdem hősei, Kiket - midőn már elhunytak s midőn Ingyen tehette - csúfos háladattal Kezdett imádni a galád világ, Népboldogító eszmék vértanúi Ők mind e többi rongykereskedővel, Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel, Rosz szenvedélyek oktatóival Ők mind együtt - a jók a rosz miatt - Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Az a személy, aki szkeptikusan végigtekint a könyveken, már egyszerre a költő és a tudós, az érzések forrósága, a belső indulatok, izgalmak hevessége ugyanis nem tűri a megosztottságot. A költő mintegy félrelöki a tudós alakját, átveszi tőle a szót, ő beszél helyette, így párbeszéd helyett egy monológ lesz a vers, amely a lírai én belső élményének alakulását, egy elhatározás kikristályosodási folyamatát mutatja be. Már a második sorban megjelenik a rongy-metafora, amely egyrészt provokatív, másrészt központi fontosságú eleme a versnek. A tudós a gondolkodó ember, a "tudás embere", a komor betűkkel írt, sötét és hideg tanulság pedig Dante Isteni színjáték ában a Pokol feliratára emlékeztet ("Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! "): "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelem mel Használni tudnák éltök napjait. " Ez a négy sor megfogalmazza a mű alapgondolat át és előrevetíti végső üzenetét. Amiről itt szó van, az a társadalmi igazságtalanság: az ember és ember közti különbség.
Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban by Erika Bodor
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből S most a szabadság és a hősi kor Beszéli benne nagy történetét. Hűség, barátság aljas hitszegők Gunyáiból készült lapon regél. Irtózatos hazudság mindenütt! Az írt betűket a sápadt levél Halotti képe kárhoztatja el. Országok rongya! könyvtár a neved, De hát hol a könyv mely célhoz vezet? Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e A könyvek által a világ elébb? Ment, hogy minél dicsőbbek népei, Salakjok annál borzasztóbb legyen, S a rongyos ember bőszült kebele Dögvészt sohajtson a hír nemzetére. De hát ledöntsük, amit ezredek Ész napvilága mellett dolgozának? A bölcsek és a költők műveit, S mit a tapasztalás arany Bányáiból kifejtett az idő? Hány fényes lélek tépte el magát, Virrasztott a sziv égő romja mellett, Hogy tévedt, sujtott embertársinak Irányt adjon s erőt, vigasztalást. Az el nem ismert érdem hősei, Kiket – midőn már elhunytak s midőn Ingyen tehette – csúfos háladattal Kezdett imádni a galád világ, Népboldogító eszmék vértanúi Ők mind e többi rongykereskedővel, Ez únt fejek – s e megkorhadt szivekkel, Rosz szenvedélyek oktatóival Ők mind együtt – a jók a rosz miatt – Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
A társadalmi egyenlőtlenség problémáján túl mélyebb, metafizikai probléma is kifejeződik: a világ ellentmondásossága, megmagyarázhatatlan igazságtalansága. (Ezért válik kétségessé a nemes eszméket tartalmazó könyvek létjogosultsága. ) A beszélő az ideák, eszmények megvalósulását, a "nagyobb rész" boldogságát megteremtő társadalmat keresi. A 2. egység (9-41. sor) egy gondolatmenetet visz végig, mely abból az alaptapasztalatból indul ki, hogy az emberiség évezredeken át felhalmozott tudását és műveltségét jelképező könyvtár nem oldotta meg a társadalmat feszítő szociális problémákat. A gondolatmenet 4 részből áll: 9-12. sor: a töprengés kezdete. Felmerül az első kérdés: " Miért e lom? " – miért van ennyi könyv, ha nem tanulunk belőlük? 13-37. sor: az első kérdés megismétlése (nyomatékossá tétele). Megfogalmazza az ellentétet a könyvek anyagát képező rongyok viselőinek élete és a könyvek tartalma között. Régen a papírt rongyhulladékokból gyártották. E rongyos ruhák viselői nyomorgó, kiszolgáltatott, a társadalom peremén élő emberek voltak, akiknek szenvedése a szörnyű valóság, miközben a rongyaikból készült papírra a tudósok szép – de máig meg nem valósult – eszméket írnak.
- Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban - MOTTO
- Eduline.hu
- Könyv: Gondolatok a könyvtárban (Vörösmarty Mihály)
- Közoktatás: Itt a lista: ezek lehetnek az ország legjobb általános iskolái - EDULINE.hu
- Vörösmarty mihály gondolatok a könyvtárban vers
- Galaxy a8 vezeték nélküli toutes les offres
facebook youtube Főoldal Évfolyamok szerint Szerző szerint Előadó szerint Alberti Zsófi Balsai Móni Benedek Miklós Bíró Kriszta Borsi-Balogh Mátè Csórics Balázs Csuja Imre Farkasházi Réka Fodor Tamás Fullajtár Andrea Gálffi László Kamarás Iván Kárász Eszter Parti Nagy Lajos Pokorny Lia R. Kárpáti Péter Radnay Csilla Összes videó GYIK Keresés... Szerző: Vörösmarty Mihály Cím: Gondolatok a könyvtárban Évfolyam: 10. évfolyam Elmondja: Fodor Tamás 2020-05-12T21:59:14+02:00
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik; A csillagászat egy vak koldus asszony Condráin méri a világokat: Világ és vakság egy hitvány lapon! Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből S most a szabadság és a hősi kor Beszéli benne nagy történetét. Hűség, barátság aljas hitszegők Gunyáiból készült lapon regél. Irtózatos hazudság mindenütt! Az írt betűket a sápadt levél Halotti képe kárhoztatja el. Országok rongya! könyvtár a neved, De hát hol a könyv mely célhoz vezet? Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e A könyvek által a világ elébb? Ment, hogy minél dicsőbbek népei, Salakjok annál borzasztóbb legyen, S a rongyos ember bőszült kebele Dögvészt sohajtson a hír nemzetére. De hát ledöntsük, amit ezredek Ész napvilága mellett dolgozának? A bölcsek és a költők műveit, S mit a tapasztalás arany Bányáiból kifejtett az idő? Hány fényes lélek tépte el magát, Virrasztott a sziv égő romja mellett, Hogy tévedt, sujtott embertársinak Irányt adjon s erőt, vigasztalást. Az el nemn ismert érdem hősei, Kiket – midőn már elhunytak s midőn Ingyen tehette – csúfos háladattal Kezdett imádni a galád világ, Népboldogító eszmék vértanúi Ők mind e többi rongykereskedővel, Ez únt fejek – s e megkorhadt szivekkel, Rosz szenvedélyek oktatóival Ők mind együtt – a jók a rosz miatt – Egy máglya üszkén elhamvadjanak?