Szent István-napi, központi ünnepséget tart ma a Vajdasági Magyar Szövetség Palicson Szent István-napi, központi ünnepséget tart ma a Vajdasági Magyar Szövetség Palicson. Délutántól kézművesvásárral várják az érdeklődőket. 16 óra 20 perctől Kiss János - Manó, a Pannon Rádió zenés műsorával, a Rádiódiszkóval jelentkezik a helyszínen. A műsor élőben hallható rádiónkban is. A színpadot este 18. 30-tól a fúvósók veszik át. 19 órakor kezdődik az ünnepi program, kenyérszentelővel. Este a Csík Zenekar és a Rackajam koncertezik. Az ünneplők ezúttal is szervezett buszokkal érkezhetnek Palicsra Vajdaság számos településéről. Az ünnepséget a Pannon TV és Rádió élőben közvetíti.
Emellett ingyenesen látogatható lesz a hétvégén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Itt 14 órakor önkéntes tartalékos katonák avatására és eskütételére kerül sor, majd elkezdődik a hivatalos Szent István napi ünnepség. Mindezt az új kenyér megszegésének rituáléja követi. Lesznek emellett honvédelmi bemutatók is.
alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat. Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 9. szám A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA PROGRAMAJÁNLÓ: MAGYAR ÍZEK - MAGYAR SZÍNEK 6. GASZTRONÓMIAI ÉS GYÜMÖLCSFESZTIVÁL, Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség! 2008. 09. 05. Péntek. 2008. 06. Szombat 2008. Péntek 14:00 Mesemondó verseny 17:00 Hahota Gyermek Színház 18:30 Tengertánc Népzenei Együttes 20:00 Hurock Együttes 2008. Szombat 06:00 Napköszöntő Táltos szertartás 10:00 Kétyi Székely Részletesebben
Mind a három nap 16, 17 és 18 órai kezdettel. A fürdőbelépő mellé megváltható szaunajegy 1000 forintba kerül, a szaunaszeánszokon pedig alkalmanként 500 forintért vehetnek részt. Sárvár: augusztus 23-án, azaz pénteken éjszakai fürdőzést rendeznek a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben. A zenés fürdőzés 19 órakor kezdődik és a szaunavilág egészen éjjel 1-ig, a fürdő éjjel 2-ig nyitva tart. Az esti belépő 1900 forintba kerül, a szauna kiegészítő jegy ára pedig 700 forint. Szentgotthárd: még szeptember 15-ig érvényes a Szentgotthárdi Fürdő mediterrán akciója. Ez azt jelenti minden nap olcsóbbak a délutáni belépőjegyek. 14 óra után egy felnőtt belépő 2200 forintba, a felnőtt fürdő és szaunabelépő 3500 forintba, a gyermekjegy (3-14 évesek) pedig 1200 forintba kerül. Zalakaros: augusztus 24-én (szombaton) vízipisztoly csatát rendeznek a Zalakarosi Fürdőben. 10 és 13 óra között lehet a versenyre jelentkezni, a páros összecsapások – különböző korosztályokban – pedig 14 órától kezdődnek. A játékban az aznapra érvényes fürdőbelépővel rendelkező vendégek vehetnek részt.
NÉPRAJZI MÚZEUM. EURÓPAI RUHATÁR. Múzeumpedagógiai foglalkozás 4-12 éves korosztály. Programok - MTA 1994. ápr. 11.... Jókai Anna, Jovánovics Miklós, Juhász Ferenc, Lengyel Balázs, Polgár Rózsa,... titkár feljegyzései, valamint levéltári anyagok alapján állítottam össze. F. M.... Sáry László új CD-jének bemutatója az MTA Dísztermében a Budapest Music... Bernáth Mária, B. Aurél lánya, Kosáry Judit és fia, Szakály Gergely...
Ezen az estén a "vetítővászon" a Mini Magyarország makettpark lesz, ahol a kicsinyített épületek varázslatos színekben pompáznak majd az év legrövidebb éjszakáján! 💥✨🤩 A Mini Magyarország makettpark épületeinek ablakaiban fények gyúlnak, ráadásul! 🚂 💯💁♂️ A makettparkban elhelyezett lampionok és fluoreszkáló kövek, a mini Balatont mécsesek világítják meg, illetve a Szarvasi Arborétum fényfestett fái mind-mind az Ezeregyéjszaka meséire emlékeztetnek. Az est folyamán különleges világító karkötőkkel ajándékozzuk meg a hozzánk érkező gyerekeket! 👶 – olvasható az esemény Facebook oldalán. Végül egy jó hír: a Mini Magyarország makettpark és a Szarvasi Arborétum védettségi igazolvány nélkül is látogatható. Bővebb információ a park hivatalos oldalán olvasható. Köszönöm a megosztásokat! Te is jártál egy csodálatos helyen és szívesen megosztanád velünk fotóidat, gondolataidat? Várjuk szeretettel! Csatlakozz a Közel és távol Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos információról, érdekességről!